Magyar rovás

maGar rovás

Ha nincsen gyökér, nincsen fa

ha ninCen Gökér, ninCen fa

 
Címkék: 

Beszámoló az apajpusztai rovásról

beSámoló az apajpuStai rovásról

Megvalósult a meghirdetett Rovás Népfőoskola a Magyarok Országos Gyűlésén, Apajpusztán. Minden a tervezettnek megfelelően zajlott.

A délelőttönként tartott tanítóoskola keretében végül olyanok is szívesen vettek részt, akiknek már gyakorlatuk is van ősi írásunk tanításában, így az előadásokon túlmenően szakmai eszmecserék is gazdagították a tanítás megtanulását.
A tanítóoskola keretében nyolc olyan előadást hallhattunk, amelyek elsősorban a tanítás módszertanáról szóltak. A hallgatók közül már többen gyakorlatra is szert tettek a délutánonként megtartott rovóoskolában.
A harmadik nap végén tizenhatan vehették át a képesítő oklevelet Nagy Lászlótól a Magyarok Szövetsége elnökétől: Bognár Ágnes, Csatlós Csaba, Csikosné Bozóki Edit, Dorkovics János, Dósáné Farkasinszki Ildikó, Gillich József, György Anikó, Hajdú Erika, Hum Attiláné, Kenyeres Istvánné, Kenyeres Kálmán, Kiss Károly, Matkó Ilona, Kovács Éva, Szilágyi László, Vesztergám Judit.

Folyamatos érdeklődés volt a rovóoskola délutánonkénti nyitva tartása alatt. Nem számoltuk ugyan az oda betérőket, de talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy bizony elérte a százas nagyságrendet a róni tanulni akarók létszáma. A betérőkön túl még a Hetedhét próbának egyik állomása is voltunk. Volt olyan helyzet, hogy a délutáni előadások iránt olyan érdeklődés volt, hogy a rovóoskola „kiszorult” a sátorból, annak árnyékos oldala mellé.

Mindezeken túl helyet kapott még hét előadás is. Az esti előadásokon Néryától megismerkedhettünk a Japánt is megjárt magyar mandalával. Nagy örömünkre hazajött közénk Radics Géza bácsi, aki természetesen mindenkit ingyen könyvvel ajándékozott meg. Friedrich Klára, Szakács Gáborral egyetemben telt ház (sátor!) előtt tartott előadást. S megint szépséges rímeket hallhattunk a 17 kötetes költőtől Szőke István Atillától.

Köszönjük az egyes napok házigazdáinak a szervező munkáját (Szilágyi László, Csernus Lajos, Csatlós Csaba), s mindenkinek aki részt vett a rovássátor működtetésében, közülük kiemelve Dorkovics Jánost, Kenyeres Kálmánt és Hum Attilánét.

Rovói üdvözlettel, Szondi Miklós

Szondi Miklós, Csernus András, Paradzsik Zoltán és Csikosné Bozóki Edit felvételei a Rovás Népfőoskoláról[1]


Vélemények

MOGY Rovás Népfőoskola… számadás… mi jut eszembe róla? Először is az, hogy „megdobogtatja a szívemet”, ha visszagondolok az ott eltöltött időre… Jó volt ott lenni, veletek lenni, és a lakiteleki rovótársakkal.
Azután: sok jó előadás, tájékozott, képzett és a humort is ismerő jó előadók jutnak eszembe, akik megerősítettek bennünket a hitünkben, és arra is rámutattak a személyes példájukkal, hogy lehet és kell is ezt az ügyet jó szívvel és jól csinálni!
Az ismétlés sem ártott, hiszen hangzottak el olyan dolgok is, amiket mi már tanultunk, olvastunk, de sok olyan érdeklődőt is láttam, akit még csak most hozott be közénk a kíváncsiság, és azok az előzetes ismeretek, amelyek nem biztos, hogy pontosak voltak. Ők ismereteket, és ötleteket is kaptak a továbblépéshez.
Sok új dolgot is hallottam, és az is tetszett, hogy különböző vélemények is elhangzottak a különböző előadóktól, és ezek az információk beszélgetés/megbeszélés alapját adták, nem állította senki, hogy nála van a „tuti”, hanem közösen gondolkodtunk és ez nagyon jó volt.
Legtöbbet az összerovásról tanultam és ez azért is volt jó nekem, mert eddig kicsit féltem tőle, bizonytalan voltam, de a három nap után ezt a témát is egészen máshogy látom, és bátrabban tudom kezelni a jövőben.

Jó lett volna, ha a – Lakiteleken megtartott – tavalyi táborhoz hasonló is létre jöhetett volna, de ilyen módon is hasonló hatást érhettünk el, ráadásul szemmel láthatóan nagyon is sokakat érdekel ez a téma, és ez örvendetes a jövő szempontjából!
Azt javasolom, hogy mindenképpen legyen ebből hagyomány, és jövőre is szervezzük meg, ha csak egy mód is lesz rá. A következő találkozóra vállalom, hogy röviden mesélek arról, mire jutottam az iskolában a gyerekekkel, milyen tanulságokat tudok levonni két év eltelte után.
Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni az előadóknak is azt, hogy vállalták a nagy meleg és a nomád körülmények ellenére is a programok megtartását, lebonyolítását!

Köszönet, és hála! Jövőre, veletek, ugyanitt!
Baráti üdvözlettel és szeretettel: Edit


Csak annyira van időm, hogy Gáborral együtt köszönetet mondunk a kitűnő szervezésért, a jó magyar együtt-gondolkodásért, beszélgetésekért.

Szeretettel: Klári


Tartalmas és előremutató lehetőségnek tartom, hogy a MOGY hosszú – és valljuk be –, kimerítő hétvégéjét a Rovásoskola előadóival, hallgatóival és a sok látogatóval tölthettem.

Az egyik ismerősöm lányát mélyen megérintette a rovás, a MOGY-ról hazafelé sokat beszélgettünk vele róla. Egy újabb MAGot ültettünk.
Sok pozitív visszajelzést, levelet kaptam a rovásjógával kapcsolatban. Örülök, hogy lehetőségem volt megmutatni és látni azt, hogy értik, érzik és viszik MAGukkal mindenre használható rovásunkat.
Kívánom mindannyiunknak, hogy rovás tudásunk és valós történelmünk ismerete sokszorozódjon, beszélgetéseink folytatódjanak.

Áldás, Erika


A rovás már évekkel korábban is érdekelt. Az elsajátítására a 2013 elején adódott lehetőségem. Azóta is tanulom, bővítem ismereteimet és megpróbálom továbbadni másoknak is.
A 2013-as MOGY-on megrendezett Rovás Népfőoskolán sokunknak adódott lehetősége tanulni és tanítani is. Mind a három nap lelkesítő és felemelő is volt egyben. Volt olyan fiatalember, aki azért jött oda hozzánk, mert vásárolt egy pólót magának de nem tudta annak rovott feliratát elolvasni.
Annak különösen örülök, hogy Csatlós Csabának köszönhetően betekintést nyerhettem a népművészeti, valamint hímzésminták és a rovás kapcsolatának rejtelmeibe. Talán hamarosan el is tudom majd olvasni, mit is írhattak eleink annak idején a ruházatukra, egyéb alkotásaikra, s talán rájövünk, mitől is volt élhetőbb az ő világuk.

Dorkovics János


Lázas készülődés, izgalom, és jó adag bizonytalanság jellemezte az augusztus 16-át megelőző néhány napomat. Nem könnyű olyan társak előtt előadni bármit is, amiről az ember úgy gondolja, hogy talán ők jobban tudják, mint én. Volt a gyomromban némi gombóc.
Aztán eljött a péntek reggel és elkezdődött az a három csodás nap. Igen, csodásnak gondolom. Izgalommal vártam és végül olyan remek élményekkel lettem gazdagabb, melyekről nem is álmodtam. Tartalmas előadásokat hallgathattunk végig, s bizony mindegyikből tanulni lehetett. Sokat jelentettek számomra a személyes beszélgetések is, hiszen így közvetlenül oszthattuk meg egymással tapasztalatainkat.
Elmondhatom magamról, hogy gazdagabb lettem. Tulajdonképpen, mindenkitől felcsipegettem tudást a három nap leforgása alatt, s így közel egy hét távolából visszatekintve is, rá kell ébrednem, hogy még mindig újra és újra fedezek fel új dolgokat az elhangzottakban, a látottakban. És újra rájövök, van még mit tanulnom. Mindez azonban nem keserít el. Sőt. Megerősít abban, hogy bizony van helyünk a világban, s van még sok munka, amit el kell végezni.

Igazából nem szeretnék senkit kiemelni társaim közül, hiszen mindannyian, egyformán magas színvonalon mondták el, amit meg szerettek volna osztani a többiekkel. Kedveltem a kötetlen kerek-asztalos beszélgetéseket, s kedveltem a vidám hangvételű előadásokat is. Számomra élményt nyújtott a délutánok tanítása, rájönni újra és újra arra, milyen hatalmas ajándék az a Teremtőtől, hogy felnyithatom néhány ember lelkének kapuját, s ott belépve, megmutathatom nekik, amit eddig rovásunkról megtanultam. Természetesen a teljesség nélkül, hiszen még sokat kell nekem is tanulni.
Ez a három nap megmutatta azt is, hogy a rovást nem nagyon lehet csak külön magában tanulni és tanítani. Akaratlanul is belecsúszik az ember párhuzamos témákba. Ősi írásunk szinte teret követel magának mind a régi történelmünkben, mind vallásunkban, s hagyományainkban is. Hiszen, minden összefügg egymással. De tanítani épp annyira jó, mint tanulni. S hogy írásomat Váci Mihály egy versének soraival zárjam: „Nem elég a jóra vágyni. A jót, akarni kell. S nem elég csak akarni, De tenni, tenni kell!”

Hum Attiláné, Lídia


Ismét gazdagabbak lettünk tudásban és barátságban, ezúttal most Apajpusztán. Olyan alkalom volt ez, amikor a tér és az idő alkalmat ad arra, hogy elmélyüljünk közös dolgainkban. Tanultam, okultam.
Délelőttönként rovással foglalkoztam, délután a gyógyítófaluban tettem a dolgomat, esténkén együtt röptettem szellememet másokéval. Azt hiszem ettem és aludtam is. Lehetne mást is írni, de az a része már nem érdekel. Jó volt és hasznos, s ilyennek éreztem magamat is. Köszönöm minden résztvevőnek, hogy részese lehettem.

Üdvözlettel: Szilágyi László