Magyar rovás

maGar rovás

Ha nincsen gyökér, nincsen fa

ha ninCen Gökér, ninCen fa

 
Címkék: 

Bevezető összesítés

Ha Ön azzal a szándékkal jött ide a honlapra, hogy a rovás-szabványosításban tisztán lásson, hát jó helyen van! Itt olyan dokumentumokkal találkozhat, amik ezzel kapcsolatosan születtek. Jó néhány van köztük, amikből olyanokat tudhat meg, amiket ma már néhányan szeretnének meg nem történtté tenni.

Kedves Olvasó!

Minden ott kezdődött, hogy érdekes módon egy amerikai születésű nyelvész, az írások számítógépes kódolásának szakértője Michael Everson volt az, aki 1998-ban fölfigyelt arra, hogy a  magyar rovásbetűk még mindig nem részei a világ összes számítógépein használatos betűkészleteknek. Ezért kapcsolatba lépett Dr. Hosszú Gábor egyetemi tanárral, akinek akkor már ismertek voltak a számítógépre megrajzolt rovás-jelei. Az együttműködés nem hozott eredményt, így aztán tíz év után Everson már azzal a kéréssel kereste meg Hosszú Gábort, hogy hívja össze a hazai rovásszakértőket, hogy egyeztetni tudja velük a készülő beadványát. Ez meg is történt, azonban Hosszú Gábor innentől azt kezdte el hangoztatni, hogy ő is tud írni ilyen beadványt, így legalább magyar lesz az, aki beadja. Ezért aztán Hosszú Gábor, Sípos László és Rumi Tamás 2008-ban megszervezték Gödöllőre azt az értekezletet, ahol fölhatalmazást kértek és kaptak a rovótársadalom ott megjelent képviselőitől, hogy járjanak el a nevükben a szabványosítás terén. Az ott jelenlévők jóhiszeműségét megerősítette, hogy az értekezletről kiadott „Az élő rovás” című könyv (szerkesztették: Dr. Hosszú Gábor – Rumi Tamás – Sípos László) első kiadásában minden tekintetben az szerepelt, amikben az értekezlet résztvevői megállapodtak. Viszont a jóhiszeműséggel való visszaélésnek tekinthető, hogy Hosszú Gábor beadványaiban már eltért a megállapodásoktól. A beadványait nem mutatta be az értekezlet résztvevőinek, így azok visszásságaira csak 2012-ben derült fény, mikor utánanéztünk mindennek.

Normál esetben annak az eljárásnak, hogy egy jelkészlet bekerüljön a világ számítógépeibe, általában másfél-két évre van szükség, ami esetünkben a 2010-es év lett volna. Azonban 2012 tavaszára már három és fél év is eltelt, s még mindig semmi eredmény nem volt. Helyette azt láthattunk, hogy az említett háromfős társaság Rovás Alapítvány név alatt egy kibővített, egyedi formákat mutató rovásábécével jött elő s még a rovástábla-állítást is kisajátították maguknak. Ahelyett, hogy nemzeti üggyé alakulását segítették volna elő ősi írásunknak, az egyik politikai párt nemes törekvéseit számító módon kihasználva csináltak a rovástábla-állításból is üzletet.

A jóhiszeműségünkből „kigyógyulva” 2012-ben láthattuk, hogy bizony már 2008 óta becsaptak bennünket. Kiderült, hogy Hosszú Gábor már az első beadványában rovásbetűkként szerepeltette a dz, dzs, q, w, x, y jeleket, amik azonban soha nem voltak rovásbetűk. A 2008-as gödöllői értekezleten ezek a jelek újkori ligatúrákként (betűösszerovás) szerepeltek. Így láttuk őket viszont az említett „Az élő rovás” első kiadásában is, azonban a senkinek be nem mutatott beadványaiban már rovásbetűkként szerepeltette azokat. Ez azért elfogadhatatlan, mert ezek az évezredes rovásjelkészletünktől idegenek, azok csak a későbbi latin betűs írásunk jeleiként jelentek meg. Aztán az is kiderült a Hosszú-féle beadványokból, hogy a betűink egy részét idegenektől származtatja. Ezzel az állításával szembe megy az írásszakértő eleink szinte kizárólagos többségével. A 2008-as értekezleten nem is volt szó az írásunk történetiségéről. Magam is azok közé tartozom, akik abban a tudatban voltunk akkor, hogy ez annyira egyértelmű, hogy nincs is mit beszélni róla. Ebbéli megtévesztésünkre is csak akkor derült fény, mikor 2012-ben szembesültünk azzal, hogyan élt vissza a jóhiszeműségünkkel Hosszú Gábor.

Az idén aztán kétszer is – Solton majd Budapesten – szakmai értekezletet tartottunk, akik felelősséget érzünk az ősi írásunkkal kapcsolatos eseményekért. Tételesen megállapítottuk a fentiekben részletezett félrevezetéseket. Ma már kijelenthető, hogy hiszékenyek voltunk, amikor Hosszú–Rumi–Sípos-hármasra úgy bíztuk rá a szabványosítást, hogy közben nem követeltük meg tőlük, hogy folyamatosan tájékoztassanak bennünket a szabványosítási tevékenységükről. Hagytuk, hogy hivatkozhassanak ránk – a 2008-as gödöllői értekezlettől kezdődően –, miközben nem egyeztették velünk egyetlen lépésüket sem. Sajnos, ma már tudjuk, hogy a hátunk mögött intézkedtek, s majdnem sikerült is nekik kisiklatniuk a hagyományokon alapuló rovásírás szabványosítását.

Ennek először a 2012 áprilisi, solti értekezleten adtunk hangot, megnevezve a felelősöket is. Azóta aztán az ő nemtelen támadásaiknak vagyunk a célpontjai. Mind Solton, mind Budapesten egyértelműen kifejeztük egységünket, amit így lehet fogalmazni: legyen úgy, mint régen volt – az ősi írásunk nemzetközi szabványosítása terén is. Tehát azt a jelkészletet szeretnénk a számítógépes világban is az utódainkra hagyni, amit az őseinktől kaptunk és ennek a feltételnek az Everson–Szelp-féle beadvány felel meg.

És most engedje meg, hogy a figyelmébe ajánljam az itt csokorba szedett írásokat. A szerzők nevében is mondhatom, hogy nekünk nincs takargatnivalónk, s mi azok közé tartozunk, akik a következtetések levonásának jogát nem kérdőjelezzük meg, s nem is kérjük számon senkin.

Az említett hármas csak 2012. június 7-ig tudta akadályoztatni rovásírásunk szabványosítását a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT) neve mögé bújva. Ugyanis ezen a napon sikerült megjeleníteni abban a testületben a rovás-szakma túlnyomó többségének akaratát, így az MSZT nevében már nem a NEM szavazat ment ki az ISO/IEC-hez, hanem a TARTÓZKODÁS. Ez már elég volt ahhoz, hogy az Everson–Szelp-féle beadvány továbbmenjen a döntéshozás útján, így most esély van arra, hogy 2013 júniusában megszülessen a végleges döntés nemzetközi téren. Ehhez kell még biztosítanunk, hogy az MSZT-ben a hagyományokon alapuló rovás-jelkészletet és történetiséget képviselők legyenek többségben.

Szondi Miklós